A Biblia:
Alapvető ismeretek - hogy kezdettől értsd
Ha nem szeretsz olvasni, itt akár meg is nézheted :-)
Tehát a Biblia
Tudod, az a könyv, amelyik olyan vaskos és régi – az, amelyikre oly sokan hivatkoznak, miközben meglehetősen kevesen olvassák, és talán még kevesebben értik. Te olvastad már? Nem baj, ha nem, akkor pont neked való, amit írtam:
Íme néhány alapvető infó, aminek a megértéséhez nincs szükséged hitre, viszont jól fog jönni, hiszen ez az általános műveltség része (tudod, hogy ne tűnj tájékozatlannak, ha szóba jön:-)!
Csak semmi teológia – tisztán tárgyi tudnivalók!
Miért olyan vaskos ez a könyv?
Biztosan láttad már – ha más nem a nagyinál. Azért olyan vaskos, mert valójában nem is egy könyv, hanem kettő: Az első része – ez az, amelyik kicsit vastagabb – az Ószövetség (OT), és ezt követi (időben és a kötetben is) az ún. Újszövetség (UT).
Sőt! Ezek maguk is több könyvből állnak: az előbbi 39, az utóbbi 27 könyvből, azaz összesen 66 könyv található benne!
Talán azt sem tudtad, hogy a címe sem mást jelent – semmi hatásvadászat! – mint hogy „könyvek”: A „Biblia” a görög „biblion” szó többesszáma, azaz „könyvek”.
Ha már itt tartunk, jó ha tudod, hogy
• sokak szerint az Ószövetség a zsidókról szól a zsidóknak, az Újszövetség pedig Jézus Krisztusról a keresztényeknek. De ez nem igaz: az Ószövetség is beszél az eljövendő Messiásról, Jézus Krisztusról, aki pedig az Újszövetségben maga is rendre visszahivatkozik az Ószövetségre.
• Amikor Jézus az „írásokra”, szent iratokra hivatkozott, nem is hivatkozhatott másra, mint az Ószövetségre, hiszen az Újszövetséget akkor még meg sem írták, csak a halála után, éppen Róla: az Ő életéről, cselekedeteiről, ill. a tanítványaiéról. Ha neki jó volt az Ószövetség, neked is az lesz :-)
Nem véletlen, hogy egybe van kötve a kettő, hiszen egyiket sem érted igazán a másik nélkül: az utóbbit az előzmények nélkül, míg az Ószövetség önmagában befejezetlen – ígéri a Messiást, de nem jön el benne.
Mennyire régi a Biblia?
Nagyon! A 66 könyvet nyilván nem egy időben írták, hanem hosszú évszázadokon keresztül. Az Ószövetség könyveit 3500 évvel ezelőtt kezdték lejegyezni (kb. ie. 15. század), egészen az ie. 4. századig. Utána több évszázad szünet következett, és az isz. 1. században születtek az Újszövetség könyvei. Mind.
Milyen nyelven írták a Bibliát?
Az Ószövetséget alapvetően héber/zsidó nyelven, míg az Újszövetséget ún. „koiné” görög nyelven, ami az akkori hétköznapi élet nyelve volt. Nem költészeti, hanem amit mindenki értett és használt. Figyelem! A latin nyelvű szöveg már fordítás, de a fordításokról majd lentebb!
Kik írták Bibliát?
„Azt is csak emberek írták”, szoktak legyinteni a szkeptikusok, és ebben formálisan igazuk is van: valóban nem az égből esett le. (Kivéve a Tízparancsolatot, mert az sem esett ugyan, de maga Isten írta a saját kezével kőtáblákra (….). Igen, csakugyan emberek írták, de nem akármilyenek: ihletés alatt olyanok, akiket Isten ihlethetett (….). Ez akkor is igaz, ha nem voltak hibátlanok – sőt attól hiteles a Biblia, hogy nem idealizálja a szerzőit és szereplőit, hanem őszintén beszél a hibáikról is. Egyébként igencsak sokfélék voltak: volt köztük pap, pásztor, király, orvos, halász, stb.
Mit jelent, hogy a Biblia "ihletett"?
Azt, hogy Isten nem diktálta a szöveget, hanem ihlette a szerzők gondolatait, és azok ezt jegyezték le hétköznapi emberi nyelven és fogalmakkal. Sőt, az olvasónak is szüksége van segítségre, hogy jól értse a gondolatot és ne csak magát a szöveget. (….)
Mi a helyzet a bibliafordításokkal?
A fordítások nem ihletettek. Bár nyilván annál jobb a fordítás, minél inkább értette a fordító a Bibliát, annak „üzenetét” (ez különben minden fordítóra és szövegre is igaz). Ugyanez az oka annak, hogy egy-egy nyelven több fordíŧás létezik, és ezek nem feltétlenül egyformán jók, ugyanakkor nagyonis lehetséges, hogy egyes részeket az egyikben értesz meg jobban, míg másokat egy másikban.
Megérthető egyáltalán a Biblia?
Meg. Nyilván te is azért írsz valamit, mert az a célod, hogy aki olvassa, az értse is meg, amit mondani akartál. Így voltak ezzel a Biblia szerzői, sőt maga az igazi Szerző, Isten is: Nem azért íratta, hogy ne olvassák, vagy ha mégis, akkor ne értsék!
De akkor miért megy mégis olyan nehezen? Azért, mert szoknod kell! :-) Hiszen semmilyen tudományterületen nem várhatod el, hogy elsőre simán menjen a dolog.
Hol kezdd olvasni a Bibliát?
A válasz egyszerű: Ne az elején és ne a végén! Miért? Azért, mert a végét nem érted anélkül, hogy az előtte lévő részeit nem ismerted volna meg. Jelenések könyve például tényleg nem könnyű.
Ami pedig az elejét, pl. Mózes könyveit illeti, nos, ott is hamar belefuthatsz olyan részekbe, amit érteni még csak értesz, de megemészteni nehéz – mint pl. Kánaán elfoglalása és mindaz, amivel ez járt. Mert egyszerre kell szoknod a letűnt korok légkörét, normáit, és egy másfajta szemléletet és gondolkodásmódot.
Azt hallottam, és magam is úgy gondolom, hogy legjobb, ha a pl. Apostolok cselekedeteivel kezded (l. Újszövetség – mindkét szövetségnek saját tartalomjegyzéke van az elején, ott ezt is megtalálod; javaslom, hogy az Újszövetségéhez tegyél egy jelzőt). Utána pl. Lukács evangáliuma jöhet (ő írta Apostolok cselekedeteit is). De kezdhetsz pl. Példabeszédek könyvével is, az Ószövetségben. Ebben szinte egy-egy vers egy-egy gondolat, ami sokszor frappáns, néha humoros, de mindig érthető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése